A Hobbit harmadik részének egyik tömegjelenetében feltűnik egy ázsiai, másutt egy fekete nő, amin a moziban ülve láthatóan többen is összenéztek. Az interneten rákeresve természetesen több fórum és kritika foglalkozik a témával, van aki sérelmezi, van aki üdvözli a fehértől eltérő szereplők megjelenését. Persze az amerikai filmekben, sorozatokban, reklámokban már megszokhattuk, hogy az európai és leginkább a magyar helyzethez képest jóval több a különféle kisebbségek szerepeltetése, így például az igen népszerű Modern család sorozatban teljes természetességgel jelenik meg a kolumbiai bevándorló, a meleg pár vagy éppen az örökbefogadott vietnámi kislány, sokat téve ezzel az elfogadásért és a színes társadalom bemutatásáért.
A Hobbit
Akár az a benyomásunk is lehet, hogy az amerikai produkciókban a társadalmon belüli eloszlásnak megfelelően jelennek meg a különféle hátterű emberek, ám ahogy a kutatásokból rendre kiderül, ez messze nincs így. A nagy hollywoodi produkciók esetében a sokszínűség elmarad a társadalmi valóságtól, és még a fogyasztói összetételtől is. 2010-ben a 100 legnépszerűbb filmben a beszélő szereplőknek mindössze 10.8 százaléka volt fekete, 5 százalékuk ázsiai, 4.8 százalék latin-amerikai és 3.6 egyéb más vagy kevert etnikumú. Ehhez képest a mozijegyet vásárlók között 44 százalék volt a latin-amerikaiak aránya.
A kutatás ezen felül olyan megállapításokat is tett, minthogy a latin-amerikai nőket jóval többször ábrázolták szexualizált szerepben. És ha már nők, egy szintén 2012-es, első 100 fimet vizsgáló jelentésből megtudhattuk, hogy a beszélő karaktereknek mindőssze 28.4 százaléka nő, dacára annak, hogy egyre több olyan filmet láthatunk, ami határozottan igyekszik erős, szerethető, női hősöket kreálni - nem ritkán főszerepekben. A fizetési különbségek is beszédesek, 2013-ban a legjobban fizetett színésznő, Angelina Jolie például összesen két férfi színészt volt képes leelőzni elsőségével és bankszámlájával.
Modern család
Bár az amerikai szórakoztatóipar törekszik a sokszínűség megmutatására, a sztereotipizálástól nem mentes, és ez pontosan ugyanazért baj, amiért a média kisebbségekhez való hozzáállása is problémás. Ráadásul a média és leginkább a híroldalak, napilapok, hírműsorok esetében a helyzet még a filmeknél is rosszabb. Ahogy a filmipart, úgy a médiát és magukat a médiamegjelenéseket is leginkább fehér férfiak uralják, mindenki más alulreprezentált.
Mindez pedig azért fontos, mert személyes tapasztalatok híján sok mindenről a médiából szerezzük információinkat, az itt megjelenő hírek, elemzések és illusztrációk mentén alakítjuk véleményünket. A média tájékoztat, ismereteket ad át, és ezzel tanít bennünket. Ráadásul akkor is hatással vannak ránk az itt megjelenő tartalmak, a különféle csoportok ábrázolásai, ha tudatosan végig sem gondoljuk őket, a média sztereotipizálásnak óriási szerepe van a társadalom gondolkodásának formálásában. A sajtóban dolgozók hajlamosak megfeledkezni erről a felelősségről, sőt, igen gyakran hárítják is, mondván, az, amit ők tesznek, nem alkalmas arra, hogy emberek, sőt egy egész társadalom véleményét befolyásolja, pedig mindez, leginkább a tömegmédia esetében hatványozottan érvényesül. Persze sokszor úgy tűnik, a média csupán igazodik a társadalmi attitűdökhöz, a sztereotípiák, előítéletek ismétlése megerősítő szereppel bír, ami nem feltétlenül szerencsés, ahogy az alábbi példák is mutatják.
A nőkkel szembeni sztereotípiák
A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun lapszámaiból fél éven keresztül vágta ki az illusztrációként megjelenő fotókat egy aktivista csoport, majd a képeket nemek szerint külön-külön falra ragasztották. Az eredmény minden várakozást felülműlóan sokkolóra sikerült: az egyik falat félmeztelen testek, a másikat öltönyös, sportruhás férfiak borították. A nők passzívan - és fiatalon - pózolnak, a férfiak politizálnak, üzletelnek, sportolnak, aktívak. Fél év alatt mindössze négyszer szerepelt idősebb (és felöltözött) nő az újságban, közülük az egyik a királynő, a másik Margaret Thatcher volt. Az, hogy a nők és férfiak egyenlősége terén még mindig sok a teendő, tény. A fizetési különbségek még az EU egészében is a férfiaknak kedveznek, de elég a probléma illusztrálásához annyi is, ha megnézzük a magyar parlament összetételét.
Bőrszínnel kapcsolatos előítéletek
Az Egyesült Államokban tucatjával robbantak már ki botrányok, mikor egy-egy regény vagy éppen anime-sorozat esetében a vászonra adaptálás során az eredetileg színesbőrű vagy éppen ázsiai főhősből valamilyen csoda folytán teljesen fehér szereplő vált. A fogyasztók rendre bojkottal tiltakoznak, az előállítók pedig az eladhatóságra hivatkoznak. Még ezeknél is jóval nagyobbat szólnak azonban a bulvárlapok és a női magazinok címlapjai vagy éppen egyes reklámkampányok, melyekben az afroamerikai hírességeket jó néhány árnyalattal világosabbra varázsolják, már-már teljesen fehér kinézetet kölcsönözve az amúgy jól ismert hírességeknek.
Gaboruey Sidibe színésznő és kifehérített mása a címlapon
A whitewashingként ismert jelenség pedig tökéletesen ráerősít arra az előítéletre, hogy a fehér jobb, mint a színes. A fekete hírességek belemennek, hogy ezeken a fotókon teljesen máshogy nézzenek ki, mint a való életben, hisz a Photoshop-ideál nemcsak a mellek méretére, hanem a bőrszínre is vonatkozik. Mindez pedig csak fenntartja és megerősíti a társadalomban élő előítéletességet. Számos kutatás bizonyítja ezt, mint például az, aminek során egy magasan képzett feketebőrű emberre a vizsgálati alanyok rendre a valódinál világosabb bőrűként emlékeznek a későbbiekben. Vagy ott a nemrégiben megismételt híres baba-kísérlet, amiben a fekete kisgyerekek szívesebben választják a felkínáltak közül a fehér babát a feketével szemben. A fehér ugyanis szebb, okosabb, a fekete baba pedig rossz.
Vallási megbélyegzés
Több cikk jelent már meg annak kapcsán Franciaországban, hogy egy muszlimnak csak akkor van hírértéke, ha fegyver van a kezében, ha bűncselekményt követ el vagy ha a fejkendőviselet a téma. Történik mindez dacára annak, hogy többségük békés hétköznapjait éli átlagos franciaként. Az országban évtizedek óta élő muszlim milliók életét és lehetőségeit erősen befolyásolja a média, ami rendre meghatározza a mi és az ők kettősét. Franciaországban körölbelül 4,5 millió muszlim él, és az iszlám Európa második legnagyobb vallásává vált mostanra. Ám a muszlim emberek médiajelenléte körülbelül a magyarországi cigányságéhoz hasonló. A róluk szóló híradások többnyire negatív fényben tüntetik fel őket, asszimilációs problémákat emlegetnek, esetleg kiemelnek egy-egy sikeres, pozitív példát, így megalkotva a feketét és fehéret, a jó muszlimot, rossz muszlimot. Pont, ahogy nálunk a jó cigányt és a rossz cigányt vagy éppen a jó bevándorlót, mint Joshi Bharat vagy a rossz bevándorlót, aki fekete és ebolás vagy éppen arab és nyilvánvalóan terrorista.
A rossz bevándorló
A bevándorlók megbélyegzése
A bevándorlók a médiában különösen negatív színben tűnnek fel, leginkább az illegális az a jelző, amit velük kapcsolatban a legtöbbször olvashatunk. Az illegális bevándorló kifejezés monoton és száraz ismételgetése a híradásokban mindenféle elrettentőnek tűnő számok kíséretében pedig teljesen torz képet alakít ki a társadalomban, megnehezítve minden értelmes diskurzust a téma kapcsán. Magyarország minden létező mérés szerint az egyik legidegengyűlölőbb Európában, ahol az itt élő külföldiek számát is hajlamosak vagyunk elképesztő mértékben túlbecsülni. Ám míg a média rendre elfeledkezik egy csoportról vagy egy bizonyos aspektusban foglalkozik csak vele, esetünkben a veszélyt jelentő illegális idegen formájában, személyes tapasztalatok híján az emberek nemigen találnak ellenpontot, mikor politikusok a migráció veszélyeivel ijesztgetnek.
A jó bevándorló
Pozitív példaként általában a tehetségkutató műsorokat szokták felhozni, amik többet tesznek a társadalmi sokszínűség bemutatásáért, mint minden más médiamegjelenés összesen. A közeg, ahol csupán az a lényeg, a színpadon álló ember mit tud, miben jó, és nem az, hogy miben más, a legritkább esetben torkollik idegengyűlöletbe, cáfolva ezzel minden olyan tévképzetet, hogy a média önmagában nem képes társadalmi tudatformálásra.
